Pylon

Pylon

Pylon Audio, hangsugárzók

A Pylon cég filozófiája mindössze három szóra épül, melyek a hang, a fül és a precizitás. A hang tőlünk függetlenül, úgymond spontán jön létre, a fülünkkel halljuk, amibe szintén nem tudunk beavatkozni, az eszközöknél azonban szerintük a precizitás a legfontosabb, hogy valóban úgy hallhassuk a zenét, ahogy az ténylegesen szól. A hangsugárzóikat egyaránt úgy tervezik, hogy műfajtól függetlenül élethű hangszínekkel és tisztán szólaltassák meg a különféle muzsikákat. A kiviteli tökéletességre törekvés és az igényesség bátran lehetnének a további fontos jelszavaik is, hiszen olyan kiváló minőségű kabineteket készítenek, hogy többek között például az Audio Physic számára is ők gyártják a cég belépő szintű Classic hangsugárzóinak fadobozait. Furnér változatok tekintetében szintén nagyon széles választékkal rendelkeznek, emellett kérésre szinte bármilyen színre lefestik a dobozokat.

Egymással szervesen együttműködő csapatként dolgoznak és a sikereiket is ugyanúgy megosztják egymással, hiszen azok mindannyijuk közös munkájából erednek. Egy jól működő szervezetnek érzik magukat, amelyet többek között az új termékek tervezése iránti szenvedély és a „hangalkotás” vágya kovácsol össze. Természetesen szeretik a különféle hangokat is, amelyeket mindig megpróbálnak megragadni. A munkájuk legfontosabb része a zene hallgatás, ami egyrészt tökéletesíti a hallásukat, másrészt hatékonyan segíti őket a kiváló minőségű hangszórók és hangsugárzók megalkotásában, amelyeket mostantól fogva már az Acoustic Center választékában is megtalálhatnak a hazai érdeklődők.


Keresés pontosítása


Pylon Amber MkII hangfal

Pylon Amber MkII hangfal

Impedance4 OhmBandwidth32Hz - ..

1.599.900 Ft. Nettó ár: 1.259.764 Ft.

Pylon Diamond 28 hangfal

Pylon Diamond 28 hangfal

Impedance    4 ..

729.900 Ft. Nettó ár: 574.725 Ft.

Pylon Elegance T1 állvány

Pylon Elegance T1 állvány

Szerokość:    7..

129.900 Ft. Nettó ár: 102.284 Ft.

Pylon Elegance T2 állvány

Pylon Elegance T2 állvány

Szerokość:    7..

179.900 Ft. Nettó ár: 141.654 Ft.

Pylon Elegance T3 állvány

Pylon Elegance T3 állvány

Szerokość:    7..

229.900 Ft. Nettó ár: 181.024 Ft.

Pylon Emerald 25 hangfal

Pylon Emerald 25 hangfal

Impedance    4 ..

999.900 Ft. Nettó ár: 787.323 Ft.

Pylon Opal 23 hangfal

Pylon Opal 23 hangfal

Impedance    4 ..

229.900 Ft. Nettó ár: 181.024 Ft.

Pylon Pearl 27 hangfal

Pylon Pearl 27 hangfal

Impedance    4 ..

239.900 Ft. Nettó ár: 188.898 Ft.

Pylon Ruby 25 hangfal

Pylon Ruby 25 hangfal

Impedance    4 ..

429.900 Ft. Nettó ár: 338.504 Ft.

Pylon Sapphire 31 hangfal

Pylon Sapphire 31 hangfal

Impedance    8 ..

359.900 Ft. Nettó ár: 283.386 Ft.

Pylon Diamond 25 hangfal

Pylon Diamond 25 hangfal

Impedance    4 ..

649.900 Ft. Nettó ár: 511.732 Ft.

Pylon Opal 20 hangfal

Pylon Opal 20 hangfal

Impedancja    8..

169.900 Ft. Nettó ár: 133.780 Ft.

Pylon Pearl 25 hangfal

Pylon Pearl 25 hangfal

Impedance    4 ..

179.900 Ft. Nettó ár: 141.654 Ft.

Pylon Sapphire 25 hangfal

Pylon Sapphire 25 hangfal

Impedance    4 ..

309.900 Ft. Nettó ár: 244.016 Ft.

Pylon Diamond Monitor hangfal

Pylon Diamond Monitor hangfal

Impedance    8 ..

389.900 Ft. Nettó ár: 307.008 Ft.

Tételek: 1 - 15 / 26 (2 oldal)